Állami szektor

Nőnek öltözve lopott idős emberektől – fotókkal – a Fővárosi Főügyészség sajtóközleménye

A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy férfival és női társával szemben. A páros többnyire időskorú embereket szólítottak le, majd ismerősi viszonyt színlelve bejutottak a lakásaikba, ahol a figyelmüket elterelve különböző értékeket – főleg készpénzt, ékszereket, órákat –  loptak el, összesen 2,5 millió forint értékben. A sértettek megtévesztése érdekében, a férfi az elkövetéseknél parókát és női ruhát viselt.

A vádirat szerint a vádlottak 2023. január és március között, Budapest II. kerületében követték el a bűncselekményeket.

Az elkövetésekhez a férfi is nőnek öltözött, parókát és női ruhát vett magára azért, hogy a sértetteket megtévesszék. Módszerük az volt, hogy a kiszemelt áldozataikat az utcán szólították le, ismerősi viszonyt színleltek, majd ezután hazáig kísérték őket. Ezután az egyikük elterelte a gyanútlan áldozatok figyelmét, a másik elkövető pedig a sértettek táskájából, pénztárcájából készpénzt, míg más esetben a lakás különböző helyiségeiből főleg arany ékszereket, karórákat lopott el.

Az ügynek összesen 5 sértettje van, akiknek a vádlottak a fenti módszerrel, összesen csaknem 2,5 millió forint kárt okoztak.

A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség az elkövetőket – a férfit, mint visszaesőt – üzletszerűen elkövetett lopások bűntettével vádolja, és velük szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozta a vádiratban.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság elfogásról kiadott korábbi közleménye az alábbi linken olvasható:

https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/egy-szoknya-egy-nadrag-komedia-helyett-bunugy

A fotókon az elkövetőktől lefoglalt tárgyak, köztük az elkövetéskor használt női paróka, női táska, valamint a lopott ékszerek és karórák láthatók.

The post Nőnek öltözve lopott idős emberektől – fotókkal – a Fővárosi Főügyészség sajtóközleménye appeared first on Ügyészség.

To top