Pártok

“Közvéleménykutatással” próbálják lejáratni a hegyvidéki jelöltünket

Dr. Farkas Csaba, a Momentum hegyvidéki polgármesterjelöltje a Facebook-oldalán számolt be róla, hogy “valakik” gyanús közvéleménykutatást végeznek a XII. kerületben. A kérdések színvonala még a Nemzeti Konzultációt is alulmúlja, a valódi szándék pedig egyértelmű: besározni a kerületi ellenzéki jelölteket.

Engem egy kérdésben úgy állítanak be, mint “alkalmatlanság miatt elbocsátott volt rendőrt”. Ebből természetesen a rendőrön kívül semmi sem igaz”

– írja az esettel kapcsolatban Farkas a Facebookon és hozzáteszi, hogy 2011-ben éppen előléptetni akarták, de ő nem fogadta el a budapesti osztályvezetői pozíciót, mert az már akkor túlzottan át volt politizálva és inkább elhagyta a pályát.

A Momentum politikusa bejegyzését úgy zárja:

„Kedves kormánypropaganda! Köszönöm, hogy elindítottátok a lejárató hadjáratot. Így már biztosak lehetünk benne, hogy féltek. És bármit is főztök ki Rogán szakácskönyvéből, egy dologban biztos vagyok: a XII. kerületiek nem kérnek a mocskolódásotokból. Én tiszta politikát, tiszta városvezetést és tiszta kerületet ígérek!”

A “Közvéleménykutatással” próbálják lejáratni a hegyvidéki jelöltünket bejegyzés először Momentum Mozgalom-én jelent meg.

To top