Állami szektor

Gyanúsítottként hallgatta ki az ügyészség Iványi Gábort és dr. Gurmai Zitát – a Központi Nyomozó Főügyészség sajtóközleménye

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatti hallgatta ki gyanúsítottként Iványi Gábort és dr. Gurmai Zitát.

A rendelkezésre álló adatok szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága előtt különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt folytatott nyomozásban a nyomozó hatóság tagjai 2022. február 21-én Budapesten, a VIII. kerületben, egy egyesület központjaként működő ingatlanban kutatást és lefoglalást végeztek. Az eljáró pénzügyőrök tájékoztatták a kutatással érintett szervezet vezetőjét, hogy a büntetőeljárásról szóló törvény szerint az eljárási cselekményen a hatóság tagjain és a jegyzőkönyvvezetőn kívül csak az érintett szervezet vezetője és jogi képviselője lehet jelen.

A megalapozott gyanú szerint Iványi Gábor, mint a szervezet vezetője a többször elhangzott tájékoztatás ellenére a sajtó képviselőivel és az ott megjelent más személyekkel együtt kívánt bemenni a kutatás helyszínére. Ezt elősegítendő Iványi Gábor és a felhívására a jelenlévők – köztük dr. Gurmai Zita országgyűlési képviselő és egy európai parlamenti képviselő – a helyszínt biztosító pénzügyőröket jogszerű eljárásukban erőszakkal akadályozták.

A nyomozó ügyészség ma gyanúsítottként hallgatta ki Iványi Gábort és dr. Gurmai Zitát csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt, Iványi Gábort mint a csoport vezetőjét.

A gyanúsítottak tagadták a bűncselekmény elkövetését és panasszal éltek a gyanúsítás ellen.

Az ügyben korábban kiadott ügyészségi sajtóközlemény itt érhető el: https://ugyeszseg.hu/csoportosan-elkovetett-hivatalos-szemely-elleni-eroszak-buntette-miatt-a-legfobb-ugyesz-inditvanyt-tett-dr-gurmai-zita-orszaggyulesi-kepviselo-es-donath-anna-europai-parlamenti-kepviselo-mentelmi-jog/

 

The post Gyanúsítottként hallgatta ki az ügyészség Iványi Gábort és dr. Gurmai Zitát – a Központi Nyomozó Főügyészség sajtóközleménye appeared first on Ügyészség.

To top