Állami szektor

Francia autókra szakosodott egy tolvaj – rendőrségi videóval és fotókkal – a Fővárosi Főügyészség sajtóközleménye

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy, francia autókra szakosodott tolvaj ellen, és börtönbüntetést indítványozott vele szemben.

A vádirat szerint egy 44 éves férfi évek óta barátságban állt egy másik férfival, akivel mindketten gépjárművek bontásával, szerelésével, javításával is foglalkoztak. A barátja, a vádlott többszörösen büntetett előéletére figyelemmel többször kérte őt arra, hogy lopjon autókat, melynek érdekében a bűncselekmények elkövetését megkönnyítő eszközt is átadott a részére.

A férfi végül két gépkocsit lopott el, egyet saját elhatározásból, egyet a barátja kérésére. 2021 januárjában a IV. kerületben vitt el egy gépkocsit, benne egy laptoppal és egyéb értékekkel, kb. 2,5 millió forintos kárt okozva. 2021. márciusban, a XVII. kerületben pedig azt a közel 2 millió forintos kocsit törte fel és lopta el, amelyet a barátja előzőleg kifejezetten megmutatott és pénzt ígért neki érte.

A fővárosi nyomozók a IV. kerületből ellopott jármű egyes alkarészeit és a kibontott motorját a vádlottnál, a másik gépkocsit a barát XXI. kerületi telehelyén megtalálták és lefoglalták.

A Fővárosi Főügyészség a 44 éves férfit 2 rendbeli, nagyobb értékre – 1 esetben dolog elleni erőszakkal – elkövetett lopás bűntettével vádolja. A főügyészség a vádlottal szemben börtön- és pénzbüntetés kiszabását indítványozta.

A vádlott korábban letartóztatásban volt, barátja ellen elkülönítve folyik büntetőeljárás.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság korábbi közleménye, amely az elfogásról és a kutatásról-lefoglalásról videót és fényképeket tartalmaz itt érhető el:

https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/nem-vetette-meg-a-francia-autokat-de-nem-megvette#3

 

 

The post Francia autókra szakosodott egy tolvaj – rendőrségi videóval és fotókkal – a Fővárosi Főügyészség sajtóközleménye appeared first on Ügyészség.

To top