Állami szektor

90 nap helyett másfél év – a Nógrád Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye

Az ügyészség fellebbezése nyomán kapott súlyosabb büntetést az a 40 éves férfi, aki társaival rövid időn belül kétszer is betört egy balassagyarmati házba, ahonnan elektronikai eszközöket és ruhaneműket lopott.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség 2022 februárjában lopás bűntette miatt emelt vádat a férfi ellen, aki 2020. november elején társaival kétszer is betört egy balassagyarmati házba, ahonnan számítógépet, vadkamerát, digitális fényképezőgépet, televíziót, különféle ruhákat, valamint 2000 forint aprópénzt és bizsukat lopott el.

A Balassagyarmati Járásbíróság a férfit az ügyészi indítványtól eltérően – mely végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására irányult – 90 nap elzárásra ítélte.

A döntéssel szemben az ügyészség a büntetés súlyosítása érdekében fellebbezéssel élt. A Nógrád Vármegyei Főügyészség – a járási ügyészség indokait fenntartva – kifejtette, hogy a büntetett előéletű, felfüggesztett börtönbüntetés alatt álló, rövid időn belül ismételten bűncselekményt elkövető férfi esetében kizárólag a végrehajtandó börtönbüntetés lehet a büntetési célokat szolgáló, visszatartó erejű szankció.

A másodfokon eljáró Balassagyarmati Törvényszék egyetértve az ügyészi fellebbezésben foglaltakkal, a férfit 1 év börtönbüntetésre ítélte és 1 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, emellett – mivel felfüggesztett börtönbüntetés hatálya alatt újabb szándékos bűncselekményt követett el – elrendelte a korábban felfüggesztett 6 hónap végrehajtását is.

A döntés jogerős.

The post 90 nap helyett másfél év – a Nógrád Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye appeared first on Ügyészség.

To top