A helyi, illetve országos forgalom, valamint az abban résztvevők számának növekedésével párhuzamosan, Csepelen szinte napról napra romlik a közlekedési helyzet. A ki- és bevezető utak szűkössége miatt egy apróbb fennakadás is katasztrófális állapotokat idézhet elő. Ilyen lehet egy kisebb baleset, vagy egy útépítés. Emlékezzünk csak arra, hogy a Táncsics Mihály utca felújításakor a Kossuth Lajos út csúcsidőben szinte átjárhatatlanná vált.
Egyre komolyabb az igény arra, hogy a jelenleginél többen válasszák a tömegközlekedést amennyiben a belvárosba igyekeznek. No persze, sokak számára ez csak akkor lehetne reális alternatíva, ha lenne alacsony padlós, a Kálvin térig meghosszabbított, korszerű HÉV-ünk. Ahogy azt már évtizedek óta ígérik nekünk.
Az utóbbi időben mégsem a helyi közlekedés növekedése okozza az igazi gondot, hanem a kerületünkön áthaladó forgalom. De ez sem új keletű probléma. Már évtizedekkel ezelőtt is látható volt, Csepelnek szüksége lenne egy elkerülő útra, ezért 1993-ban is a gerincút ötletével kampányoltak a kerület akkori vezetői. A lakóövezetek terhelésének csökkentésére irányuló törekvést mindenki örömmel fogadta, bár az akkoriban még fel sem merült, hogy két évtized múlva, a jelenlegi kamion és tehergépjármű-áradat zúdul a II. Rákóczi Ferenc útra. Az ott élők panasza teljesen jogos, ezeknek a több tonnás behemótoknak, máshol lenne a helyük. Mondjuk egy jól megtervezett elkerülő úton.
Az „őskorhoz” képest, amely Csepelen néha nem is tűnik olyan távolinak, annyi előrelépés azért történt, hogy a Kvassay híd és a Weiss Manfréd út folytatásaként megépült a gerincút első üteme. 2012-ben adták át, s bár bíztunk a mielőbbi meghosszabbításban, végül csalatkoznunk kellett. A kétszer kétsávos főút a csepeli HÉV-végállomás magasságában véget ér, és a mindössze kétszer egysávos II. Rákóczi Ferenc úton át vezeti a forgalmat tovább az M0-sra. Éppen ezért utóbbira csúcsidőben a csepeliek sem jutnak ki, illetve be, hosszas várakozás nélkül.
A gerincút folytatása azóta is napirenden van, de még a tervezési munkálatok sem kezdődtek meg. Pedig ígéret volt rá bőven. A fideszes Borbély Lénárd 2021. márciusában például a következő év májusára prognosztizálta a kivitelezés terveit, nem megfeledkezve a Corvin csomópont kétszintűvé alakításáról és a Gubacsi híd felújításáról. De kár, hogy ez azóta is csak ígéret, semmi más!
Pedig a szakemberek pontosan tudják, hogy ez egy létfontosságú projekt. A MAHART megbízásából 2019-ben készített Országos Kikötőfejlesztési Főterv is kiemelten foglalkozik a Szabadkikötő közúti kapcsolatainak fejlesztésével, s legfontosabb elemeként a gerincút második ütemének megkezdését jelölték meg. Ráadásul mindezt uniós pályázati források felhasználásával képzelték el. A főváros ennek szellemében 2020. februárjában be is nyújtotta a csepeli gerincút tovább-tervezésére vonatkozó pályázati dokumentációt. Hiába volt azonban a jó szándék, rossz jogcím miatt az Európai Bizottság elutasította a pályázatot. Más kérdés, hogy a főpolgármesteri hivatal érintett vezetője legalább megrovásban részesült, az amúgy következmények nélküli országunkban. Egy évvel később a főváros ismét beadta a pályázatot, úgy ahogy azt a magyar kormány kérte, ám így sem felelt meg a meghatározott feltételeknek. A 2021. őszi, harmadik próbálkozás azonban már sikeres volt.
Az út tervezéséhez azonban továbbra sem lehetett hozzákezdeni, mert a Magyar Közlönyben 2021. december 28-án megjelent adatokból kiderült, hogy a fővárosi bruttó 400 millió forintos önrészhez pluszban szükséges 743 millió helyett az európai uniós Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz alapból mindössze 450 milliót ítélt meg a magyar kormány. A maradék 293 milliót is a fővárosnak kellene tehát előteremtenie a 400 milliós önrész mellett. Erre Budapestnek nem volt forrása, a Fidesz által radikálisan megemelte szolidaritási adó miatt, így a csepeli gerincút befejező ütemének tervezése még azelőtt leállt, hogy érdemben elkezdődhetett volna. A fideszes Borbély Lénárd természetesen a Karácsony Gergely által vezetett fővárosi adminisztrációt okolta a beruházás elmaradásáért, jóllehet kezdetben erre a fejlesztésre az a pályázati kiírás sem bizonyult megfelelőnek, amelyre a beadást a MAHART is sürgette. Később Borbély Lénárd saját pártja, azaz a fideszes kormányzat sem támogatta kellőképpen a projektet.
A csepeliek így végül Borbély Lénárd és a Fidesz kormány alkalmatlanságának és rosszindulatának az áldozatai lettek.
A Momentum parlamenti frakciójához csatlakozó Szabó Szabolcs, Csepel országgyűlési képviselője azonban nem nyugodott bele a történtekbe. 2023 júniusában képviselői módosító indítványban kérte, hogy a kormányzati kommunikációra szánt összegből 1 milliárd forintot csoportosítsanak át a csepeliek számára oly fontos gerincút tervezésére. Egy 40 ezer milliárdos országos költségvetés esetében ez egyáltalán nem tűnt túlzónak. A kormánypárti képviselők azonban fütyültek Csepel érdekeire. Előbb a Költségvetési Bizottságban, majd a Momentum frakciója által továbbvitt javaslatot az országgyűlés plénuma előtt szavazták le. Még a Fidesz helyi elnöke, a többszörösen vesztes jelölt Németh Szilárd is nemmel voksolt a fejlesztésre.
A gerincút körüli huzavona egyre siralmasabb, mi azonban sírás helyett cselekszünk, a több tízezer csepeli érdekében, akit nap mint nap túszul ejt a kormányzati rosszindulat és a hozzá nem értő kormányzás eredménytelensége. A csúcsforgalomban persze, nem a yachtokkal, repülővel, helikopterrel és megkülönböztetett jelzést használó luxusautókkal közlekedő fideszes politikusok araszolgatnak, hanem mi. S miközben elkeseredetten próbálunk ki-, illetve bejutni a Szigetről, újabb őrült ötlet nyomán kapkodhatjuk a fejünket. Az M0-s déli szakaszának fizetőssé tétele ugyanis egyetlen felelősen gondolkodó politikus vagy városvezető fejében sem születhetett meg. Egy normális országban nem a belváros irányába, hanem éppen ellenkezőleg, a külterületek felé terelik a forgalmat. Ez is bizonyítja, hogy a hídvám ismét csupán a pénzek beszedéséről szól, figyelmen kívül hagyva mindennemű szakmaiságot. A mi sorsunk és életünk láthatóan senkit sem érdekel. A kormányzati propaganda ennél sokkal fontosabb!
Források:
Csepel 2024 – a biztonságos fejlődés programja
Országos Kikötőfejlesztési Főterv – Akcióterv
Banális hiba levét issza Csepel
2021. szeptember 16-án megjelent új pályázati felhívás
A Fővárosi Közgyűlés 2021. december 15-i ülésének jegyzőkönyve (71-72. old. – Letöltés, PDF)
Előterjesztés a Közgyűlés részére (Letöltés, PDF)
A kormány döntése
A Gerincút helyett propaganda bejegyzés először Momentum Mozgalom-én jelent meg.