Állami szektor

Fegyházbüntetésre ítélték a kelenföldi rablássorozat vádlottjait – a Fővárosi Főügyészség sajtóközleménye

A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség eredményesen emelt vádat két férfival szemben, akik 2022 márciusában, a Kelenföldi pályaudvar metróaluljárójában sorozatjelleggel, egymás után négy embert – köztük egy 80 éves férfit -, támadtak meg az értékeik megszerzése érdekében. A bíróság a támadókat elsőfokon 6-6 év fegyházbüntetésre ítélte. 

A kerületi ügyészség az ügyben egy 23 és egy 27 éves férfival szemben 4 rendbeli rablás bűntette, illetve kísérlete miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra.

A vádirat szerint a vádlottak 2022. március 19-én éjjel, illetve másnap hajnalban, ittasan, egymás után négy személyt támadtak meg a XI. kerület, Kelenföldi pályaudvar M4-es metró aluljárójában.

Az első esetben a mozgólépcsőnél kezdtek követni egy férfit azért, hogy a hátizsákját és az abban lévő értékeket megszerezzék. A vádlottak azzal a kérdéssel szólították le a sértettet, hogy mit csinált az egyikük szemüvegével, illetve felszólították, hogy térítse meg az árát, majd lökdösni kezdték a férfit, rángatták és többször meg is ütötték. A sértett bántalmazásának végül járókelők közbelépése vetett végett.

Mintegy tíz perccel később a vádlottak már újra rabolni próbáltak. Ezt a férfit is ugyanazzal az ürüggyel szólították le, mint az előző sértettet, majd őt is lökdösni, rángatni kezdték, valamint többször megütötték. Ezután egyikük a nyakánál lefogta a sértettet, míg társa ököllel többször arcon ütötte. A férfinak végül sikerült kiszabadulnia a vádlottak fogásból és eltávolodnia tőlük. A sértett könnyebb sérüléseket szenvedett.

A vádlottak ezután egy 80 éves, nehezen mozgó férfihoz léptek, és felszólították, hogy adjon nekik legalább 150 Ft-ot, különben baja esik.  Amikor a sértett közölte, hogy nincs készpénze, a vádlottak többször megütötték és megrúgták. Miközben a sértett védekezni próbált, elveszítette az egyensúlyát és a földre esett. Ekkor járókelők érkeztek, ezért a vádlottak végül felhagytak a támadással. A 80 éves férfi a bántalmazás következtében könnyebben sérült.

A vádlottak végül az aluljáró Őrmezei kijáratánál egy földön fekvő, hajléktalan férfit támadtak meg, aki ennek során könnyebb sérülést szenvedett. A sértettől mobiltelefon töltőt, zoknit, tusfürdőt, és édességet zsákmányoltak. Egy szemtanú értesítette a rendőröket, akik az elkövetőket rövid időn belül elfogták.

A bíróság által megtartott előkészítő ülésen mindkét vádlott teljes körű beismerő vallomást tett, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. Erre tekintettel a bíróság nyomban érdemi döntést hozott, a két férfit váddal egyezően bűnösnek mondta ki, és őket 6-6 év fegyházbüntetésre ítélte. Az ítélet nem jogerős.

A támadók egyike más ügyben kiszabott jogerős szabadságvesztést tölt, a másik vádlott továbbra is letartóztatásban van.

A Fővárosi Főügyészség vádemelésről kiadott korábbi közleménye, videóval, itt olvasható:

http://ugyeszseg.hu/rablassorozat-kelenfoldon-vademeles-videoval-a-fovarosi-fougyeszseg-sajtokozlemenye/

The post Fegyházbüntetésre ítélték a kelenföldi rablássorozat vádlottjait – a Fővárosi Főügyészség sajtóközleménye appeared first on Ügyészség.

To top